2016. december 10., szombat

Bövölködés és a beszédünk


Jim Sanders tanítása

“ A pénz tehát fontos és szükséges az életünkben és Isten akarata az, hogy mi meggazdagodjunk. Hiszed -e? Mi egy olyan Istent szolgálunk, aki túlcsordulóan képes betölteni a szükségünket, de meg kell állni, mert nem jön valóságba nagyon sok testvérünk és sokunk életében. Nagyon sokan, nagyon sokat kínlódnak ezen. Több tanítást hallgattunk, olvastunk már, könyveink jelentek meg a módszerekről. - hogy adakozzunk, hogy tizedet fizessünk. Tehát arról, hogy hogyan lehetséges, hogy több jusson. Először jutott el a szívemhez az a tanítás, hogy először bennem kell valaminek megváltoznia. Bennem kell valaminek megváltoznia, hogy én meg tudjak gazdagodni. Nem elég, ha adakozok. Nem elég! Az kell, hogy belül a szívemben én elhiggyem azt, hogy én gazdag vagyok, gazdag vagyok.

II. Korinthus 8/9 "Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelmét, hogy gazdag lévén, szegénnyé lett érettetek, hogy ti az Ő szegénysége által meggazdagodjatok."
Mit mond az Ige? Azt kívánom, hogy mindenek felett, azért imádkozom, hogy gyarapodhassál és jó egészségben légy, mint ahogy a lelked is gyarapodik. Hát hogyan fogunk gyarapodni? Azért erre is kíváncsiak lennék, hogy mit kell tennünk? Ugye azt mondjuk, hogy Isten elvégezte az Ő dolgát, odaadta az Ő Igéjét. Nekünk meg kell nyitnunk a szívünket, meg kell ismerni ezt az Igét. 

Mindenek felett, mindenek előtt azt kívánom, hogy gyarapodhassál. Hogyan gyarapodhassál? Mint, ahogyan a lelked is gyarapodik. Kívül nem jön addig, amíg belül nincs ott a bizonyosság. Kívül nem lesz pénzed, amíg a szívedben, a bensődben nem leszel gazdag. A gyarapodás ott kezdődik, hogy a lelked gyarapszik. Mikor megismerjük Isten Igéjét, akkor legelőször örülünk és elfogadjuk hit által az üdvösségünket. Elhisszük? Elhisszük. Meg merünk bízni Istenben, hogy örök életet adott nekünk? Igen. Nem látjuk. Elhisszük a gyógyulásunkat? Elfogadjuk? Elfogadjuk.
 
Amikor a pénztárcánkról van szó, már kételkedünk. Már nem vagyunk olyan nagyon biztosak abban, hogy ha megvallom ezt az Igét, ha ezek a szavak jönnek a számra, ha eszerint az Ige alapján cselekszem, akkor ott is ott lesz, ez a kézzel fogható eredmény. Drága testvéreim, a szegénység átok. A törvény átka a betegség, a szegénység és a szellemi halál. Elfogadtuk a szellemi halálból való megváltást, mert Krisztus váltott meg minket a törvény átkától. Igaz? A kereszten átokká lévén érettünk. Elfogadtuk az újjászületést. Elfogadtuk. Elfogadtuk a gyógyulást, hogy megváltott minket a betegségtől, a második átoktól. Akkor fogadjuk el, hogy ugyanebben a megváltásban, ugyanezen a kereszten, ugyanezzel a szent vérrel a gazdagságunkat is megteremtette. Elvitte a szegénységünket. Értünk tette, valamennyiünkért. Úgy tekints a szegénységre, mint az átokra. Úgy tekints a betegségre, mint az átokra. Ahogy nem akarsz beteg lenni, úgy szegény sem akarsz lenni. Mert a szegénység az egy rossz dolog és a gazdagság az egy jó dolog. A betegség az egy rossz dolog és az egészség az egy jó dolog. 

Nézzük mi a gyarapodás:
1. Nincs többé szegény beszéd. Mondjuk ki együtt: Nincs többé szegény beszéd! Még egyszer. Nincs többé szegény beszéd! Nincs többé az, hogy mi szerencsétlenek vagyunk, hogy mi koldusok vagyunk, hogy nekünk erre nem telik, hogy mi nyomorgunk, hogy mi befűteni sem tudunk. Nincs többé szegény beszéd! Ez az első, amit nagyon fontos, hogy meg kell tanuljuk.

2. II. Korinthus 9/6 Igéjében határozza meg az Ige, hogy mi a gyarapodás. II. Korinthus 9/6-7 "Azt mondom pedig: Aki szűken vet, szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat. Ki-ki amint eltökélte szívében, nem szomorúságból, vagy kényszerűségből; mert a jókedvű adakozót szereti az Isten." És a 8. vers, itt van a bővölködés forrása: /8/ "Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét; hogy mindenben, mindenkor teljes elégségtek lévén, minden jótéteményre bőségben legyetek" Hallelúja! Drága testvéreim, mindenben, mindenkor teljes elégséged legyen, plusz mégannyit kapjál, hogy minden jótéteményre bőségben legyél. Mi a bővölködés? Az a bővölködés és az a gazdagság, amikor mindenem ki van fizetve, minden ruhát megvettem, amire szükségem volt, minden számlám rendben van, meleg van a szobámban és mellette maradt arra, hogy másoknak is adni tudjak. Dicsőség Istennek! Ez a bőség!Isten nem annyit ad, hogy betömj egy lukat, ahol hiány van. Ez az emberi gondolkodás. Akkor most hova is tegyük ezt? Isten túlcsordulóan ad! 

Akkor vagy bőségben, ha minden szükséged betöltetett, mindenben, mindenkor teljes elégséged van, és még marad is, hogy a jótéteményre jusson. Tehát ez nagyon fontos, hogy érezzük van-e a mindennél több. Nincs. Ez Isten kívánsága, ez Isten akarata. Hisszük-e, hogy a Mindenható Istennek meg van a lehetősége, hogy ezt az áldás esőt ránk bocsássa? Hisszük? Igen! Aki képes a rákot meggyógyítani, annak nem számít 5 millió forint. Ide tudja adni neked, mert van Neki. Nagyon fontos, hogy tudjuk, megismerjük Őt, hogy akarja-e. A szívünkben először ott kell lennie, hogy akarata-e Istennek, hogy én gazdag legyek, akarata-e, hogy én bőségben éljek? Erről kell, hogy meggyőzzön bennünket az Ige. 

3. A gyarapodás az egy képesség. Egy olyan képesség, amit Istentől kapunk. – Amikor áldott vagy. És tudjuk, hogy Ábrahám áldása a miénk, mert a Krisztus Jézusban lett a pogányokon és mi odatartozunk, Ábrahám magva vagyunk. Ábrahám dúsgazdag volt, milliárdos volt, Istennek áldottja volt. Ábrahám áldása a miénk! El kellene venni! Jaj de jó lenne nekünk már ez az Ábrahám áldása! Akkor valamit tegyünk érte, el kellene venni.Ebben a képességben, ha áldott vagy, akkor eldöntheted, hogy mit eszel. Ha áldott vagy és gyarapodsz, eldöntheted milyen lakásban laksz. 

Ha áldott vagy, eldöntheted, hogy milyen autóval jársz. Igen, de erre azt tanították eddig nekünk, hogy jobb, ha szerény vagy és szegény, mert Isten jobban szereti azoknak az imáját. Nem tudom, én imádkoztam rossz autóban is, hidegben, és imádkoztam jó meleg autóban és légkondicionált autóban is, és én hiszem, hogy hosszabban és boldogabban imádkoztam a jó kocsiban, mint a rossz kocsiban. Imádkoztam nagyon hideg albérletben, ahol befagyott a lavórban a víz, és imádkozom csodálatos meleg cserépkályha mellett, amiért minden nap hálát adok Istennek. 

És higgyétek el, jobb a cserépkályha mellett imádkozni, mint a jéghideg lakásban, ahol befagy a víz. Tehát Isten áldottjaként, az Ő áldásait élvezve, a mélységes hálaadással emeled fel a szívedet Istenhez. Isten nem koldusoknak teremtett minket, hogy Uram, adj még 50 forintot, Uram, csak 200 forintot, Uram, csak 5000 forintot. Nem koldusoknak teremtett minket. Nem koldusokat hagyott itt Jézus, hanem nekünk adta a nevében lévő hatalmat. Azt mondta, szólítsátok elő a nem létezőt! Jobb gazdagnak lenni, mint szegénynek lenni. Jobb gyógyultnak lenni, mint betegnek lenni. Ennek benne kell lennie a szívedben és ott gyökeret vernie. Addig kell ezeket az Igéket mondani, mondani, amíg ez bizonyosság nem lesz a szívedben. “... 

KARIZMATIKUS KERESZTÉNY

Forrás: Jim Sanders 

2016. november 19., szombat

Isten békéje





ISTEN BÉKÉJE 

Számos ember számolt be arról, hogy élete egy pontján bekövetkezett tragikus veszteség kapcsán megtapasztalta a tudat eme új dimenziójának felbukkanását. Néhányan minden tulajdonukat elvesztették, mások a gyermekeiket vagy a házastársukat, társadalmi rangjukat, jó hírüket vagy valamilyen testi képességüket. 

Olykor – természeti katasztrófa vagy háború következtében – az illetők a felsoroltak mindegyékét egyszerre veszítették el, és szembetalálták magukat a „semmivel”. Nevezhetjük ezt határhelyzetnek. Minden, amivel azonosultak, minden, ami számukra az én-tudatukat adta, elvétetett tőlük. És aztán – hirtelen és megmagyarázhatatlanul – a kezdetben érzett kín vagy intenzív félelem a jelenlét szent érzésének adta át a helyét; váratlanul mély lelki békét és nyugalmat éreztek, s a félelem nyomtalanul eltűnt. 

Ez a jelenség ismerős lehetett Szent Pálnak is, aki így fogalmazott: Isten békéje, amely minden értelmet meghalad.”i Ez valóban olyan békeérzés, ami érthetetlennek tűnik, és akik megtapasztalták, azt kérdezték maguktól: Ebben a helyzetben hogyan lehetséges, hogy ilyen békességet érzek? A válasz egyszerű, amint fölismered, hogy mi az ego, és hogyan működik. Ha a formák – amikkel azonosultál, amik számodra az én-tudatodat adták – összeomlanak vagy elvétetnek tőled, akkor az az ego összeomlásához is vezethet, mivel az ego: azonosulás a formával. 

Ha többé már nincs semmi, amivel azonosulhatnál, akkor te ki vagy? Amikor a körötted lévő formák elpusztulnak, vagy amikor a halál közelít, Létséged, a „vagyok” tudata kiszabadul a formával történt összegabalyodottságából: lélek szabadul ki az anyagba zártságából. Fölismered lényegi identitásodat, mint formamentest, mint mindent átható jelenlétet, mint minden forma és azonosulás előtti Létet. 

Rájössz, hogy maga a tudat vagy, és nem az, amivel a tudat azonosult. Ez Isten békéje. A végső igazsága annak, aki vagy, mert az nem az „én… vagyok”, hanem a „vagyok”. Nem minden nagy veszteséget átélő ember tapasztalja meg ezt a felébredést, a formával történt azonosultságról való leválást. Egyesek ugyanis azonnal erős mentális képet vagy gondolatot teremtenek, amelyben magukat áldozatnak – a körülmények, más emberek, az igazságtalan sors vagy Isten áldozatának – látják. Ez a gondolatforma és az általa teremtett érzelmek – pl. harag, sértettség, önsajnálat –, amikkel erősen azonosulnak, azonnal átveszik a veszteség következtében összeomlott valamennyi egyéb azonosulás helyét. 

Más szóval: az ego gyorsan új formát talál. Az ego nem sokat törődik a ténnyel, hogy ez az új forma történetesen rendkívül boldogtalan. A lényeg, hogy identitása legyen, akár jó, akár rossz. Ez az új ego történetesen még görcsösebb, még merevebb és még áthatolhatatlanabb lesz, mint a régi. Valahányszor tragikus veszteség ér: vagy ellenállsz, vagy engedsz. Egyesek ilyenkor keserűek és mélyen megbántottak; míg mások együtt érzőek, bölcsek és szeretetteljesek lesznek. Az engedés a belső elfogadását jelenti annak, ami van. 

Nyitott vagy az életre. Az ellenállás belső összehúzódás, az ego kagylóhéjának a megkeményítése. Becsukódsz. Bármit is teszel a belső ellenállás állapotában (amit negativitásnak is nevezhetünk), az több külső ellenállást teremt, és az univerzum nem áll az oldaladra, az élet nem támogat. Ha az ablakredőny zárva, a napfény nem tud beáramolni. Ha azonban belül engedsz, ha megadod magadat, akkor a tudat új dimenziója nyílik meg. 

Ha ilyenkor lehetséges vagy szükséges cselekedni, a tetted összhangban lesz az egésszel, és tettedet támogatja a kreatív intelligencia, az a kondicionálatlan tudat, amellyel a belső nyitottság állapotában eggyé válsz. Ekkor a körülmények és az emberek is segítenek, együttműködnek veled. Szerencsés „véletlenek” történnek. Ha pedig ilyenkor nem lehetséges cselekedni, akkor megpihensz abban a békességben és belső nyugalomban, ami a megadással jár. Megpihensz Istenben.  

2016. november 14., hétfő

Isten szeretete


 1 Isten a szeretet forrása

Az Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne. (1 János levél 4:16)
Az állítás, hogy Isten szeretet, kifejezi a legmélyebb értelmét annak, hogy ki Isten és milyen is Ő. A szeretet nem csak egy jellemzője Istennek, hanem Ő maga a szeretet, ami lényéből fakad.

Mivel Isten szeretet, mindent Ő teremtett. Ő adott nekünk életet.

Ha megnézzük a természetet, csodálatos szépséget, gondos részletességet és rendet látunk. Az egész világegyetem tökéletes egységbe rendezett. S mindezek felett az emberi természet – a szabad akarat, lelkiismeret, a szeretetre, gondolkodásra és alkotásra való képesség – Isten lényét tükrözi.

És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó. (1 Mózes 1:31)
Bőrbe és húsba öltöztettél, csontokkal és inakkal szőttél át. Élettel és szeretettel ajándékoztál meg, és gondviselésed őrizte lelkemet. (Jób 10:11–12)

2 Milyen Isten szeretete?

2.1 Isten szeretete személyes és tökéletes
A fent idézett igék mutatják, hogy Isten adja nekünk az élet ajándékát és megosztja velünk a szeretetét. A cselekedete szeretet. Ez mutatja, hogy Isten szeretete nem egyszerűen egy tulajdonság, személytelen energia vagy heves érzések forrása (amit az emberek gyakran szeretetnek gondolnak). A szeretet – természetéből adódóan mélyen összefügg döntéssel és akarattal – mindig a legjobbat akarja valakinek. Isten a legjobbat akarja nekünk és mindent úgy alkotott meg, hogy az Hozzá vezessen minket – az Ő szeretetéhez.

2.2 Isten szeretetét meg kell osztani
Mivel Isten szeretet, Önmagát adja. Ez az odaadás mutatja nekünk az élet értelmét, azaz, hogy ismerjük Isten szeretetét és szeressük Őt. Ezért teremtett meg minket. Nemcsak azt akarja, hogy megtapasztaljuk a szeretetét, hanem hogy mély kapcsolatunk legyen Vele és másokkal.

Jézus mondja:

[…] A legfőbb ez: Halljad, Izráel, az Úr, a mi Istenünk, egy Úr, és szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. (Márk 12:29–30)
Isten képessé tesz minket teljes szívünkből szeretni. Ez akkor lehetséges, ha ismerjük, elfogadjuk és megtapasztaljuk tökéletes szeretetét. Bűneink ellenére érthetjük és vágyhatunk szeretetére, mert jónak teremtett minket.

2.3 Isten szeretete az egyedüli, amely igazán betölthet minket
Isten arra teremtett, hogy tökéletesen szeressen, tiszteljen és nagyra becsüljön minket. Az emberek gyakran másokban keresik ezt a szeretetet és csalódnak. Ha tökéletesek lennénk, sem tudnánk betölteni ezt a vágyat egymásban. Korlátolt szeretetünk soha nem lehet elég, hogy azt az igazi azonosságot és értéket adjuk egymásnak, amit csak Isten tud adni. Csak Isten tudja betölteni a tökéletes szeretet iránti vágyunkat. Egyedül Ő a forrása ennek a szeretetnek.

Blaise Pascal (matematikus, fizikus, filozófus, 1623–1662) ír annak a veszélyéről, hogy egy emberben keressük a tökéletes szeretetet:

Nem helyes dolog, hogy ragaszkodjanak hozzám, még ha örömmel és kényszer nélkül cselekszik is. Megcsalnám azokat, akikben ilyen vágyat ébresztenék, hiszen én senkinek sem vagyok a célja, és nincs rá módom, hogy bárkit boldoggá tegyek. Nem halhatok-e meg minden pillanatban? Márpedig akkor ragaszkodásuk tárgya is meg fog halni.

Az emberek sok helyen keresik a szeretetet. Az ember legfőbb célja az életben, hogy szeressék, értékeljék, elfogadják, tiszteljék. Tudatosan vagy tudatosság nélkül keresi azonosságát ebben. Isten szeretete más. Isten nem helyez minket úgy a középpontba, mint amikor az emberek rajonganak egymásért. Isten arra tanít, hogy nem az tölt be, ha a középpontban vagyunk, hanem az, ha önzetlenül adjuk magunkat. Tőle tanuljuk ezt. Ő nem önző okokból akarja, hogy dicsérjük, hanem azért, mert nem tudunk értelmes életet élni, ha nem töltekezünk be Vele – a szeretet forrásával.

Amikor az emberek másokban próbálják megtalálni ezt a tökéletes szeretetet, a teremtményt helyezik a Teremtő helyébe. Ez igazságtalan mind az ember, mind Isten felé. A másik ember nem tudja betölteni az elvárásaikat – túl korlátolt és esendő, s ez az elvárás túl nagy teher számára, mert neki magának is szüksége van erre a tökéletes szeretetre Istentől.

Ha valaki elutasítja Istent, akkor az azonosságát és értékét az életben abból kell nyernie, amit tesz, vagy ahogy mások elfogadják őt. Érzi annak a szükségét, hogy szeressék őt, de gyakran csalódni fog, ha emberekben keresi ezt. Ez nagyon megterheli a kapcsolatokat és elveszi a másik ember szabadságát. Az ilyen szeretet önző, nem önzetlen.

2.4 Isten szeretete tiszta és önzetlen
Tiszta, önzetlen kapcsolat az emberek között csak úgy lehetséges, ha Isten tiszta és önzetlen szeretetén alapszik.

Mi tehát azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket. (1 János levél 4:19)
Isten szeretete képessé tesz bennünket úgy szeretni, hogy semmit ne várjunk cserébe, függetlenül attól, hogy hogyan érezzük magunkat, vagy mi könnyebb számunkra. Isten arra is képessé tesz, hogy önző kívánságok nélkül és anélkül szeressünk, hogy megbecsülést várnánk a másiktól. Az ilyen kapcsolatban nincs szükség arra, hogy elfogadást, tiszteletet és vágyaink betöltését keressük a másikban, mert Isten megadja azt, amire igazán szükségünk van. Így szabadok vagyunk arra, hogy örömmel megosszuk ezt a szeretetet a többiekkel.

2.5 Isten szeretete az igazat mondja
Az Ószövetség idéz egy ősi imádságot, amely olyan lelkületet ír le, melyet mindnyájan megtapasztaltunk valamilyen szinten másoktól, esetleg észrevettünk magunknál…

Hazugságban telik kedvük, szájukkal áldanak, szívükben átkoznak. (Zsoltár 62:5)
Az igazi szeretet tiszta, mert igazmondáson alapszik – akkor is, ha az igazat mondani nem mindig könnyű, vagy nem kísérik mindig jó érzések.

Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. (1 Korinthus levél 13:6)
Az orvos előírhat keserű orvosságot, de azért teszi, mert tudja, hogy a páciens meggyógyul tőle. Nem lenne szeretet, ha nem adná a páciensnek csak azért, mert tetszeni akar neki, vagy azért, hogy a páciens jól érezze magát egy pillanatra. Hasonlóan az igazi szeretet azt adja a másiknak, amire leginkább szüksége van és nem feltétlenül azt, amit a másik előnyben részesítene.

3 Isten szeretete Jézusban

3.1 Isten emberré lett, mert szeret minket
Míg a teremtés és az ember lénye nagy bizonyság Isten szeretetéről, a legnagyobb bizonyság az, hogy elküldte hozzánk a Fiát, Jézust. Közel jött hozzánk, hogy megmutassa az életén és a halálán keresztül, mennyire szeret és meg akar menteni minket. Nagy irgalmat tanúsított azáltal, hogy megadta a megbocsátás és a bűneinktől való szabadulás lehetőségét.

Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. (1 János levél 4:9)
Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János 3:16)

3.2 Jézus által békülünk meg Istennel
Elfogadni Isten szeretetét azt jelenti, hogy befogadjuk Jézust és elfogadjuk, mennyire bűnösök voltunk, és mennyire szükségünk van a megbocsátására.

Isten mindent megad, amire szükségünk van, képessé tett minket arra, hogy szeressünk és a jót tegyük. Amikor vétkezünk, visszaélünk ezekkel az Istentől kapott jó ajándékokkal, rosszra használva ezeket, figyelmen kívül hagyva, hogy miért bízattak ránk. A fiú, aki gonosz élvezetekre tékozolja szerető, gondoskodó apja örökségét, megveti és elutasítja apját. Hasonlóan elutasítjuk Istent, amikor nem kérdezzük Őt, mi módon akarja, hogy éljünk.

Amikor megismerjük Jézust, megmutatja az életén és halálán keresztül, hogy bűneink által mennyire elutasítottuk Istent. Megtérésre és megbocsátásra vezet minket, ha elfogadjuk őt.

Ez az elfogadás nemcsak a szavainkban és hitünkben fejeződik ki, hanem az egész hozzáállásunkban is azáltal, hogy hagyjuk őt, hogy megváltoztassa az életünket.

De Isten, gazdag lévén irgalomban, az Ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt – kegyelemből van üdvösségetek! (Efezus levél 2:4–5)

3.3 Elfogadni Jézust azt jelenti, hogy befogadjuk amit parancsolt
Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat. (János 14:15)
Aki befogadja parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem, aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám; én is szeretni fogom őt, és kijelentem neki magamat. (János 14:21)
Isten annyira szeret minket, hogy nem csak elküldte a Fiát, hogy megváltson, de parancsolatokat is adott Jézuson keresztül, hogy azok szerint úgy éljünk, mint Jézus.

3.4 Jézus azt parancsolta, hogy mindenkit szeressünk
Az emberek gyakran csak a saját baráti körükre vagy családjukra korlátozzák a szeretetüket – aszerint, hogy a saját szempontjaik alapján kit találnak szeretetre méltónak.

Mindenkit szeretni azt jelenti, hogy mindenkinek a legjobbat akarjuk személyválogatás nélkül – nem részesítünk előnyben néhány embert másokkal szemben. Csak ez a szeretet önzetlen.

Ez nem volt teljesen új parancsolat. Mózes könyve írja:

Ne kövessetek el jogtalanságot az ítélkezésben! Ne nézd, hogy valaki nincstelen; és ne kedvezz a hatalmasnak! Igaz ítéletet hozz honfitársad ügyében! Ne terjessz rágalmakat néped között! Ne törj felebarátod életére. Én vagyok az Úr! Ne gyűlöld szívedben atyádfiát! Fedd meg bátran honfitársadat, hogy ne légy részes a vétkében. Ne légy bosszúálló, se haragtartó a népedhez tartozókkal szemben. Szeresd felebarátodat, mint magadat! Én vagyok az Úr! (3 Mózes 19:15–18)

Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy legyetek mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak. Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi a jutalmatok? Nem ugyanezt teszik-e a vámszedők is? És ha csak atyátokfiait köszöntitek, mennyivel tesztek többet másoknál? Nem ugyanezt teszik-e a pogányok is? Ti azért legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes. (Máté 5:43–48)

3.5 Jézus szeretete azt jelenti, hogy az igazat mondjuk
Jézus egész életén és halálán keresztül megmutatta, hogy mit jelent mindenkit szeretni. Tudta, hogy amire az embereknek leginkább szüksége van az az, hogy Istennel kibéküljenek, és ami akadályozza és megvakítja őket, az a bűn. Ezért a szeretete magában foglalta, hogy világosan elutasította a képmutatást, és arra vezette az embereket, hogy megítéljék az életüket Isten előtt. 

Jézus bűn nélkül élt, ezért élete tükör volt, ami mutatta az embereknek, hogy kik ők valójában. Azokat, akik befogadták őt megtérésre és megbocsátásra tudta vezetni, de sokan elutasították, mert nem akartak szembesülni az ő igaz voltával és őszinte szeretetével. Mindenkinek közvetlenül megmondta az igazságot és megmutatta nekik, mit kell megváltoztatniuk. Ezért sokan gyűlölték és végül megölték őt. Ma is sokan elutasítják őt és az igazságot, amit hirdetett.

Ha az Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek engem […] Mivel pedig én az igazságot mondom, nem hisztek nekem. (János 8:42.45)

3.6 …és ezért utasították el
Láthatjuk Jézus életén keresztül, hogy az igaz és őszinte szeretet nem szükségszerűen vonzó vagy magával ragadó (azoknak, akik a saját élvezeteiket keresik), és nem függ össze heves érzésekkel sem. Sajnos, Isten szeretetét nem mindenki szereti, és nem mindenkinek lehet segíteni vagy megnyerni őt ezzel a szeretettel.

3.7 Jézus szeretete csak az egyház által és az egyházban testesül meg teljesen
Amikor az emberek ragaszkodnak Isten szeretetéhez, ez nagyon mélyen összekapcsolja őket. Összetartoznak.

És végignézve a körülötte körben ülőkön, így szólt: „Íme, az én anyám és az én testvéreim. Aki az Isten akaratát cselekszi, az az én fivérem, nővérem és az én anyám.” (Márk 3:34–35)
Ha az emberek elutasítják Isten szeretetét, ez elválasztja őket Istentől és egymástól. Akik nem fogadják el Isten szeretetét, nem tudnak igazán önzetlenül szeretni.

Csak azok akarnak majd, vagy lesznek képesek az Ő szeretetét adni egymásnak, akik szeretni akarják az Élet Forrását és táplálkozni Belőle.

Az igazi, biblikus egyházban mindenki Isten szeretete által él. Mindenki egész életével szolgálja a többieket és hagyja, hogy neki szolgáljanak. A szeretet az, ami összeköti őket, nem ember alkotta hierarchia vagy szervezet. Ha a szeretetük meghidegül, az egyház szétesik. Ha szeretik egymást, az egyház növekszik, és éretté válik.

Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek. (János 15:12–14)
Akik szeretik Jézust, megosztják az életüket. Ez az Újszövetség alapvető tanítása és gyakorlata.

Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást. (János 13:34–35)

Sajnos, nagyon nehezen találhatunk ma olyan embereket, akik meg akarják ezt élni. Az individualizmus, önzés és fogyasztásorientáció elterjedtek a vallásos világban is. Ha az emberek nem osztják meg az életüket ebben a szeretetben, ezzel azt mutatják, hogy nem az ő tanítványai.

Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is. (1 János levél 4:20–21)

A szeretet parancsolat. Arra buzdít és reménységet ad, hogy még ma is lehetséges Jézust követni és szeretetben élni. Jézus nem parancsolta volna ezt a szeretetet, ha nem lenne lehetséges. Magunk nem lennénk erre képesek, de az ő segítségével megtalálhatjuk az élet egyetlen igazi célját, azt a szeretetet, ami be tud tölteni. Erre teremtettünk. E nélkül az élet üres és értelmetlen.

A hívők egész gyülekezete pedig szívében és lelkében egy volt. Senki sem mondott vagyonából bármit is a magáénak, hanem mindenük közös volt. (Apostolok cselekedetei 4:32)
Az Apostolok cselekedeteiben olvashatunk az első keresztények példájáról. Annyira szerették egymást, hogy természetes volt számukra, hogy megosszák az egész életüket, beleértve vagyonukat is. Ezt a szeretetet Jézustól és az apostoloktól tanulták. Otthonaikban mindennap találkoztak, és harcoltak egymás szellemi életéért, azaz üdvösségéért.

Ez az a szeretet, amivel a keresztényeknek egymás iránt kell lenniük. Csak így lehetnek igazán világosságul a világnak, mutatva, hogy Jézus szabaddá tette őket a bűntől, és munkálkodik bennük azzal az erővel, amit a világ (ide értve a vallásos világot és az úgynevezett egyházakat) nem ismer, és nem tud utánozni.

Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan. (1 János levél 3:18)

Keresed az élet egyetlen igazi célját? Megéled ezt a szeretetet?

Mi szeretnénk veled is megosztani ezt! Ha vannak kérdéseid vagy gondolataid ezzel vagy más írásunkkal kapcsolatban ezen a weboldalon, keress fel minket!

Forrás: http://www.keresztenyek.hu/isten-szeretet/

2016. november 7., hétfő

Üdvösség


ÜDVÖSSÉG jelentése

Az egyik legizgalmasabb kifejezés a Bibliában az üdv, üdvösség szó (görögül szótéria, amely pontosan megfelel a héber jásá; jesua jelentésének): tartalmazza a bűnbocsánatot, megmenekülést (rossztól, veszélytől, ártalomtól, betegségtől, balesetből, bűnökből; mindenfajta problémából, bajból); megszabadítást (mindenfajta veszedelemből, gonosz szellemi lényektől /démonoktól/); oltalmazást; biztonságot; állandóságot; jólétet (bővölködés anyagi és szellemi javakban); , gyógyulást, jóllétet (egészség); boldogságot, megtartatást.

Vagyis ebben az egyetlen, gazdag jelentésű szóban benne foglaltatik az egész evangélium, mindaz, amire csak szüksége van az embernek, itt a földön (vagyis nem majd a mennyben, hanem ITT és MOST). Ahol a Bibliában az üdvösség szó szerepel, ott rögtön mellé gondolhatjuk az összes többi jelentését, amit fentebb felsoroltunk. Sok helyen más egyéb szavakkal, mint gyógyítás, szabadulás, megtartás, stb. fordították, a szövegkörnyezetnek megfelelően, de ott is a szótéria szerepel. (Alább hozunk néhány szemléltető igét.)

Üdvözítő (görögül szódzó) jelentése szinte ugyanaz: megszabadító, megtartó, meggyógyító, éppé tevő, helyreállító, megszilárdító, megmentő, segítő, gyámolító, megtartó. Ez kifejezetten Istenre vonatkozik, aki a szabadítás, üdvösség végső forrása: üdvözítő Isten.

Nem véletlen, hogy Jézus nevének jelentése (gör.Iészúsz, héb.Jesua, Jehósua) = " Jahve, az Úr a szabadulás, a menekülés, az üdvösség"; üdvöt hozó, üdvözítő, szabadító, megváltó. Az Úrnak Jézus a neve, Krisztus (a Felkent=Khrisztosz, Messiás (Massiach) pedig a méltósága.
Lássunk néhány igét szemléltetésképpen, ahol a szódzó szerepel, és próbáljuk az adott igében fordított szó mellé felsorolni a teljes jelentéstartalmat, mert így nagyon izgalmas dologra bukkanunk. Például az Apostolok csel. 2:21 esetében: "És lészen, hogy mindaz, aki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik megszabadul, megmenekül, meggyógyul, helyreáll, megszilárul, bővölködik..." És tegyünk így a többinél is.

(Márk 5:23) És igen kéré őt, mondván: Az én leánykám halálán van; jer, vesd reá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen.
(Márk 5:28) Mert ezt mondja vala: Ha csak ruháit illethetem is, meggyógyulok.
(Márk 5:34) Ő pedig monda néki: Leányom, a te hited megtartott téged. Eredj el békével, és gyógyulj meg a te bajodból.
(Márk 6:56) És ahová bemegy vala a falvakba vagy városokba vagy majorokba, a betegeket letevék a piacokon, és kérik vala őt, hogy legalább a ruhája szegélyét illethessék. És valahányan csak illeték, meggyógyulának.
(Márk 10:52) Jézus pedig monda néki: Eredj el, a te hited megtartott téged. És azonnal megjött a szemevilága, és követi vala Jézust az úton.
(Márk 13:13) És lesztek gyűlöletesek mindenki előtt az én nevemért; de aki mindvégig megmarad, az megtartatik.
(Luk 8:36) Elbeszélék pedig nékik azok is, akik látták, mimódon szabadult meg az ördöngős.
(Luk 8:50) Jézus pedig mikor ezt hallotta, felele néki, mondván: Ne félj; csak higyj, és megtartatik.
(Luk 17:19) És monda néki: Kelj föl, és menj el: a te hited téged megtartott.
(Luk 17:33) Valaki igyekezik az ő életét megtartani, elveszti azt, és valaki elveszti azt, megeleveníti azt.
(Luk 18:42) És Jézus monda néki: Láss, a te hited téged megtartott.
(Ján 3:17) Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogymegtartassék a világ általa.
(Ján 10:9) Én vagyok az ajtó: ha valaki én rajtam megy be, megtartatik és bejár és kijár majd, és legelőt talál.
(Apcs 2:21) És lészen, hogy mindaz, aki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik.
(Apcs 2:40) Sok egyéb beszéddel is buzgón kéri és inti vala őket, mondván: Szakasszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől!
(Apcs 4:12) És nincsen senkiben másban idvesség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.
(Apcs 11:14) Ő szólni fog hozzád olyan ígéket, melyek által megtartatol te és a te egész házadnépe.
(Apcs 14:9) Ez hallá Pált beszélni: aki szemeit reá függesztvén, és látván, hogy van hite, hogy meggyógyul,
(Róm 5:9) Minekutána azért most megigazultunk az ő vére által, sokkal inkább megtartatunk a harag ellen ő általa.
(Róm 10:13) Mert minden, aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.
(1Kor 1:18) Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk,Istennek ereje.
(1Kor 1:21) Mert minekutána az Isten bölcsességében nem ismerte meg a világ a bölcsesség által az Istent, tetszék az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívőket.
(1Kor 3:15) Ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga azonban megmenekül, de úgy, mintha tűzön keresztül.
(1Kor 5:5) Átadjuk az ilyent a Sátánnak a testnek veszedelmére, hogy a lélek megtartassék az Úr Jézusnak ama napján.
(1Kor 7:16) Mert mit tudod, te asszony, ha megmentheted-e a férjedet; vagy mit tudod, te férfiú, hamegmentheted-e a feleségedet?
(1Tim 2:15) Mindazáltal megtartatik a gyermekszüléskor, ha megmaradnak a hitben és szeretetben és a szent életben mértékletességgel.
(Jak 1:21) Elvetvén azért minden undokságot és a gonoszságnak sokaságát, szelídséggel fogadjátok a beoltott ígét, amely megtarthatja a ti lelkeiteket.
(Jak 5:15) És a hitből való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt. És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik néki.
(Jak 5:20) Tudja meg, hogy aki bűnöst térít meg az ő tévelygő útjáról, lelket ment meg a haláltól és sok bűnt elfedez.
(1Pét 3:21) Ami minket is megtart most képmás gyanánt, mint keresztség, ami nem a test szenyjének lemosása, hanem jó lelkiismeret keresése Isten iránt, a Jézus Krisztus feltámadása által;
(Júd 1:23) Másokat pedig rettentéssel mentsetek meg, kiragadva őket a tűzből, és útálva még a ruhát is, amelyet a test beszennyezett.
(A görög szavak magyarázatához felhasznált irodalom: Balázs Károly: Újszövetségi Szómutató Szótár)

2016. november 6., vasárnap

Az ima




Ima: Lelki Oxygen


Rev. Lynette Hagin  (gépi fordítás)

Az ima a lelki oxigén, és ahogy az oxigén nélkülözhetetlen a természetes életben, így az ima nélkülözhetetlen a lelki életben. Meg kell imádkozni rendszeresen és folyamatosan, hogy élni, amelyet Isten akar.

Mindannyiunknak szembe kell néznie nehéz helyzetre az életben. Soha nem tudtuk nyerni a háborút harc nélkül néhány csatát. Megyünk, hogy kísérleteket, de a mi vizsgálatok tudjuk építeni a hitet.Nem kell mozgatni az adott körülmények között az életünkben. Ha megtartjuk azokat a szemét Jézus, ő fog minket a győzelem a győzelem.

Sokan kérték a férjem és én hogyan tette után Brother Hagin felment a mennybe. Megcsináltuk pihenéssel az Úr Jézus Krisztust, és a szentek imádságai. Tudjuk, hogy az emberek az egész világon imádkoznak értünk, és tudjuk, milyen erős ima.

Brother Hagin volt ismert erős ima életét. Megnéztem, hogy üljön nyugodtan az irodámban, nem szólt egy szót sem. De láttam, ajka mozog, és tudtam, hogy imádkozik a Lélek. Imádkozott folyamatosan. És mi kell imádkozni folyamatosan, mert az ima megváltoztatja a dolgokat!

Isten arra hívott minden egyikünk imádkozni! A keresztények arra hivatottak, hogy egy életmód az ima. Az Efézus 6:18 azt mondja Pál: "Imádkozzatok minden időben, minden alkalommal, minden évszakban, a Lélek, minden [módon] ima és könyörgés" (Amplified Bible).

Gyakran úgy gondolunk az ima, mint egy olyan, amelyben felszólította a mennyei komornyik, mondván: "Add nekem ezt. Szükségem van arra. Azt akarom. "Vagy azt gondoljuk, ima felhívta a mi mennyei életmentő. "Uram, Belefulladok. Segíts! Ments meg! "De ez nem így imádkozzunk. Ima kell valamit tennünk, hogy folyamatosan, nem csak akkor, amikor akarunk valamit, vagy bajban vannak.Sőt, azt kell, mint az automatikus számunkra, mint a levegővétel.

PlanFigyelembe oxigén létfontosságú életünk. Ha nem folyamatosan oxigént, meg fogunk halni!Képzeld el, ha minden vasárnap azt mondta: "Jól van, megyek, hogy az én korty oxigén ezen a héten." Nem lenne hosszú mielőtt keeled vége!Van, hogy lélegzik oxigént naponta-óránként, minden percben.

Az ima a lelki oxigént. Meg kell folyamatosan. De túl sok idő, a keresztények imádkoznak vasárnap, és úgy gondolja, hogy nem kell imádkozni többé azon a héten. Vagy azok fognak imádkozni étkezés előtt és azt hiszik, hogy minden imádkoztak fel. Aztán csodálkoznak, hogy nem élnek a győztes életet azért, mert ők csak akkor kerülhet egy korty ima a hét (vagy hónap), és ez nem elég ahhoz, hogy boldoguljon.Ahhoz, hogy győztes és lelkileg egészséges, meg kell élni az életet az ima.

Sok keresztyén tanították az imáról, és meg kell tanítani, hogyan kell imádkozni. De mi lehet tanítani és tanított és tanított, és ha valójában nem imádkozunk, akkor nem igazán tanulni, hogyan kell imádkozni.

Emlékszem figyelembe gépjárművezető oktatás az iskolában. Akkoriban Texasban, figyelembe gépjárművezető oktatás célja, hogy képes fogadni a jogosítványt tizennégy éves korában. Alig vártam, hogy ezeket az osztályokat, mert azt akartam vezetni annyira! Én is igyekezett vezetni, mert azt akartam, hogy függetlenek legyenek. Azt akartam, hogy képes megtenni, amit akartam csinálni, és menni, ahol akartam menni.

Az első két hétben az osztály tudtuk meg a szabályok és rendelkezések a vezetést. Megismertük a jelzőtáblák, jelzőlámpák, a távolság fenntartása köztünk és a két autó, és így tovább. De vajon tudjuk, a szabályok kiérdemeljük vezetni? Nem, még nem volt, hogy valóban kap egy autót, és induljon el!

Fontos tudni, hogy a szabályokat a vezetést. De ahhoz, hogy valaki jó vezető, egy személy több időt töltenek a gyakorló a tényleges vezetői egy autó, mint azok a tanulás a szabályokat. És ez ugyanúgy imával. Ahhoz, hogy sikeres az imádságban, meg kell több időt töltenek ténylegesen imádkozott, mint a tanulás szabályait ima. De olyan sokszor, van hátra. Töltünk minden időnket tanulás szabályai ima nélkül ténylegesen imádkozott.

Igen, ez fontos, hogy megtanulják, hogyan kell imádkozni. De még ennél is fontosabb, hogy imádkozzunk. Az ima nem könnyű. Tart a munka, és az ellenség próbál tartani minket imádkozni. Ő kínál sok zavaró, próbálja fogyasztani időnket, még a jó dolgokat! Miért nem az ördög akar keresztények imádkozni? Ő tudja, hogy van-e áram az imádságban.

Ebben autósiskola, annál inkább gyakorolt ​​vezetés, a jobb vezetők lettünk. És minél többet, és imádkozom, annál jobb "imádkozni-esek" leszünk!

Azt szerettem volna, hogy imádkozzunk, amióta gyerek voltam. De én soha nem akartam megosztani a imaélet másokkal. Mindig is nagyon magánjellegű imámat. Azt akartam, hogy az imám az élet Isten és én. Felnövő, hallottam mások imádkoznak ilyen szép imát. Használtak mindenféle jelzők, szép szavak, és én hiszem, Istenem, nem imádkoznak, mint ezt. Tudod, én csak arra a pontra. Szóval soha nem akartam, hogy a többiek az én ima életét.

Mondtam Isten, "élek ilyen közéletben. Úgy tűnik, éltem egész életemben egy üvegházban. Nem lehet csak tartani az ima élete között Te és én? "

És Ő mondta: "Nem. Be kell, hogy segítsen másoknak, hogy dolgozzon ki egy kapcsolatot a Mennyei Atya. "

Minden miniszter használják különböző területeken, és az egyik olyan terület, amelyben Isten úgy tűnik, hogy használják nekem van ami másokat, hogy imádkozzanak. Istennek van egy terve mindannyiunk számára, és fontos, hogy megtudjuk, hogy kövesse Isten tervét az életünk. Hogyan követik ezt a tervet? Imádkozunk a terv az Isten!

Így fogok, hogy engedelmes és megosztani, amit én tanultam, és gyakorolják kapcsolatos ima. Az utóbbi időben, amikor a férjem, Ken, és utazom üléseket, tanítok reggel ülés a témában az ima. De nem csak tanítani. Miután az üzenet, akkor azt tesszük, amit megtanultam, imádkozunk!

Szeretném megosztani veletek és a többi olvasó azonos ima elvek, amit megosztott az üléseken az ország egész területén. Ezek az alapelvek segítenek megismerni a "szabályok" az ima abban, hogy megtanuljuk, hogyan kell imádkozni. De ne feledd, ez nem elég ahhoz, hogy megtanulják, hogyan kell imádkozni. Meg kell időt gyakorló mit tanultál. Azt javasoljuk, hogy olvassa el ezeket a cikkeket ima, majd az időt imádkozott, amint befejezte az olvasást. Ez segít a gyakorlatba átültetni elveket tanítják.

Isten tudja, milyen fontos az ima; ezért adta nekünk utasításokat imádkozni és útmutatást, hogyan kell imádkozni. Még az ördög tudja, milyen fontos az imádság. Most itt az ideje, hogy a keresztények, hogy észre ennek fontosságát, és fordítson magunkat egy életmód az ima.

2012. február 7., kedd

A szent karizma


A SZENT SZELLEM "emberei"

"Az Ószövetség főszereplői is karizmatikus személyek voltak. Felkenetésük Isten szuverén választása alapján, természetfölötti módon – mint például Ábrahám, Mózes, Sámson, Sámuel, Illés stb. esetében – történt; de a kenetet közvetíthette Isten embere is kézrátevés, olajjal való megkenés által is: így szállt Isten Szelleme (rúach) például Jákobra, Józsuéra, Dávidra stb.

Az Ószövetség ugyan nem mondja ki direkt módon, hogy Isten Szellem, de a Szellemet (rúach) Isten lényegéhez tartozó természetfölötti valóságként láttatja, melynek jellemzői azonosak Isten személyének tulajdonságaival (például mindenható, mindentudó, szent és igaz stb.).

Az ószövetségi felkenetésnek sem az volt a célja, hogy egyeseket a többség fölé emeljen. A természetfölötti kenetből a Biblia hősei konkrét feladatok elvégzése, üzenetek tolmácsolása céljából részesedtek, hogy így Izrael népét szolgálják és igazgassák.

Az Izraelre és az emberiségre vonatkozó üdvtervnek megfelelően a célokat, feladatokat, üzeneteket a felkentek számára a Mindenható határozta meg, akik ebből üdvtörténelmet hoztak létre, miután különféle karizmatikus megtapasztalási módok által felismerték a személyük számára kijelölt feladatokat, célokat, és az ezek elvégzéséhez szükséges természetfölötti képességeket (karizmákat) Isten Szelleme (rúach) megosztotta velük.

Az ószövetségi karizmatikus emberekhez különböző szinten kapcsolódott a természetfölötti: voltak olyanok, akiken megnyugodott ("rajta volt"); másokkal velük volt; és voltak olyanok, akikben benne volt Isten rúachja (amely nem azonos az ember szellemével, rúachjával).

Karizmatikus személyeken keresztül cselekedett Isten, és avatkozott be a természetes élet rendjébe, állapotába, hogy abban az üdvtervnek megfelelő változást, eseménysorozatot indítson útnak. A felkent ember így Isten eszközévé is vált. Különösen igaz volt ez a prófétákra, akiket Hóseás "a Szellem embereinek" (ís-harúach, Hóseás könyve 9,7) nevezett."....
A téma további részleteivel foglalkozik a Karizmatikus  oldalunk

*************************************